Sziasztok
B.Ú.É.K!
Egy ideje nem írtam itt, ennek nagyon egyszerű az oka és több is van.
A ház felújítás kötötte le minden energiánkat. Nemsokára újra el kezdek dolgozni és már be is tudtok jelentkezni lesznek szabad időpontjaim. Mielőtt megköveznétek nem viszem túlzásba a baba az első, de szerencsére meg tudom oldani, hogy 1-2 órára dolgozhassak majd. Éppen ezért az időpontjaim is végesek lesznek.
Segítek, hogy az új évben elérd célodat akár kismama vagy, akár szimplán fogyni, erősödni szeretnél!
Ha már edzés szülés után a cím beszéljünk erről picit. Az oldalamra nem olyan régen feltettem egy edzésemet amit itthon csinálgatok. Azért nem is akartam újabb hosszú bejegyzést írni mert lényegi változás nem történt az edzéseimben. (Hozzáteszem az a gyakorlatsor nem épp könnyű, nekem sem ment simán de valahol el kell kezdeni. Fontos a jó melltartó ezt ne felejtsétek el, de erről még később.)
Most viszont át kellett kicsit koordinálni az edzéseket mert a babó többet van ébren és ahogy kell igényli is a társaságom. DE ! ilyenkor sem kell kétségbe esni és feladni az eddigi edzéseket. Én általában összekészítek egy ruhacsomagot az ágyra ha esetleg elaludna akkor csak felkapom és kicsit tornázgatok. Tavaly amikor megműtötték a másik térdemet kaptam a páromtól egy bicikli tartó görgőt amivel a kerékpáromat bent is tudom használni. Ez egy szuper találmány. Miután rendbe jöttem alul 🙂 megkértem, hogy hozza fel a szobába és rakja össze, hogy használhassam. Tvzés közben is szupert bár kicsit hangos így érdemes akkor tekerni amikor a baba már elaludt lehetőség szerint másik helységben. Első pár alkalommal nem kell túlzásba esni 15-20 p elég és utána lehet végezni a gyakorlatokat. Majd fokozatosan lehet emelni az időt is.
Már posztoltam képet arról is, hogy elkezdtem a terembe is feljárogatni edzeni. A futópadon próbálkozom és egészen jól megy. Itt szeretném megint csak kiemelni, hogy milyen fontos a pluzusmérő óra használata. Amikor vártam a babát írtam nektek, hogy járok edzegetni de az óra mindig rajtam volt, hogy tudjam hogy áll a pulzusom. Ez azért is volt akkor fontos, hogy a megemelkedett pulzusommal nehogy ártsak a babának! Most a visszatérésnél azért fontos, hogy megfelelő ütemben és tempóban fejlődjek, a szervezetemet fokozatosan szoktassam hozzá az ismételt terhelésnek! Nagyon be tudja csapni az embert a saját teste. Például én azt éreztem, hogy még simán bírnám tüdővel de az órám szerint igen csak felment a pulzusom.
Nekem a zsírégetés is fontos lett az elmúlt hónapban. Mondom ezt azért mert sajnos nem tudom már a babát természetes úton etetni kevés lett amim van így keser édes a dolog de előbb tudtam elkezdeni a fogyásra összpontosítani! Ilyenkor nagyon jó, hogy van a pulzusmérő órám mert így kontrollálni tudom a zsírégető zónában maradásomat is!
Kaptam a TomTom-tól egy új órát kiprobálásra az Adventurert.
Leírást itt találtok:
http://sports-shop.hu/en/home/298-tomtom-adventurer.html
De rengeteg óra van az oldalon bármelyiket is választjátok, hatékonyan fogja segíteni edzéseteket bármi legyen is a cél. Most ha rajtam keresztül rendeltek órát vagy cipőt :
http://watchman.hu/en/?fbclid=IwAR05cvznLmEv8_G6KEE4OHSGQ_AJ4pL9QvPBg2qzFWb2vJIpN9HBOl65oJo#
10% kedvezményt kaphattok!
Jelenleg itt tartok! Fokozatosan növelem a terhelést és már ki tudtam menni a csapattal futni is egy kicsit! Itt említeném meg, hogy nem elhanyagolandó a jó sportmelltartó és nem véletlenül találták ki és nem véletlenül ez a neve! Szülés után a szoptatás alatt ahogy írtam is el lehet kezdeni sportolni majd idővel futni is. Ehhez azonban nem mindegy milyen melltartót használunk. bevallom én sokfajtát kipróbáltam a Triumphtól kezdve a dechatlon saját márkásáig. Mindegyik jó de a lényeg, hogy jó erős legyen és jól tartsa a melleket. Futásnál főleg a hosszútávú futásoknál a mellbimbónál vigyázni kell a varrással mert kidörzsölhet. Az edzéseknél jobban szeretem a belebújós félét mert ha pl. háton fekszem egy gyakorlatnál a kapocs nyomhatja a hátam. Fontos a jó moshatóság és a szellőzés is bár ez sztem sportolás alatt nem mérvadó…úgyis megizzadunk! 🙂
Jövök majd további cikkekkel de abban az edzés mellett különböző kezelésekről fogok írni amiket kiprobálok!
Állj fel a fotelból és írány edzeni! Te tehetsz a legtöbbet a testedért, az egészségedért! Ne halogastd ma jött el a napja!
Szép napot
Timi